Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ace Frehley 2002-es kiválása után Tommy Thayer lett a KISS gitárosa, aki korábban a banda menedzsereként dolgozott, és még ebben az időszakban esett meg, hogy Frehley behúzott neki egyet, miután összevesztek egy backstage-dzsel kapcsolatban hozott szabály miatt.

Frehley így idézte fel a történteket: "mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy abszolút nem vall rám az ilyesmi és nem így szoktam intézni a dolgaimat. Hoztunk egy szabályt a turnéra, mégpedig azt, hogy senki barátnője vagy felesége nem jöhet be az öltözőbe. Ennek egyszerű oka volt: nem akartuk, hogy bárki is megzavarjon minket készülődés közben. Én tartottam is magam ehhez, de Shannon (Gene Simmons felesége) és Paul neje mindig gond nélkül bemasíroztak az öltözőbe. Mindegy, nem akartam balhét, úgyhogy nem is tettem ezt szóvá.

 

Aztán eljött a turné utolsó napja. Ausztráliában voltunk. Paul, Gene és Peter… vagy talán nem is Peter volt, hanem Eric, de tulajdonképpen mindegy is. A lényeg, hogy már mindenki kiment az öltözőből, én pedig mondtam a barátnőmnek, hogy jöjjön be pár percre. Nem sokkal később belépett Tommy, és nekem esett, hogy miért szegtem meg a szabályt, mikor tudom, hogy nem lehet bevinni lányokat az öltözőbe. Hiába magyaráztam neki, hogy ez az utolsó nap és amúgy sincs már ott senki, ő egyre gorombább és erőszakosabb lett, úgyhogy végül behúztam neki egyet. Nem tudom, mi történt. Valószínűleg annyira felhúzott, hogy előtört belőlem a bronxi srác."

A KISS a tervek szerint 2022. július 14-én játszik majd Budapesten a búcsúturnéja keretén belül.