Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarországon a legalább két idegen nyelven tanuló középiskolások százalékos aránya a legalacsonyabb Európában, mindössze 6% – derült ki az Eurostat felméréséből.Advertisement

Ha te már beszélsz angolul, és tanulnál egy másik nyelvet is, akkor érdemes elolvasni egy felmérését arról, hogy mely idegen nyelveket lehet a legkönnyebben elsajátítani.

Mennyi idő elsajátítani egy nyelvet?

Az alábbi nyelvtanulási ütemtervek tükrözik a The School of Language Studies amerikai diplomaták nyelvtanításában szerzett hetvenévnyi tapasztalatát. Négy csoportba osztották az idegen nyelveket aszerint, mennyire nehéz az elsajátításuk.

Nehezebben tanulható idegen nyelvek

A harmadik csoportba sorolt idegen nyelvek elsajátítása már nehéznek számít, a szakemberek szerint mintegy 44 hét és 1100 tanóra szükséges hozzá. Ide sorolták a cseh, orosz, lengyel, finn, albán, ukrán, török, vietnámi, illetve a magyar nyelvet is. A negyedik csoportba az úgynevezett szupernehéz nyelvek tartoznak, melyek megtanulásához 88 hét és körülbelül 2200 tanóra szükséges. Az arab, japán, kínai és koreai nyelvek tartoznak ide. 

A tényleges idő természetesen sok mindentől függ, így például a nyelvtanuló nyelvi készségeitől, korábbi nyelvi tapasztalataitól. És természetesen a tanár felkészültsége vagy éppen akár a tanterem is befolyásoló tényező lehet.