Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Mintha tegnap ünnepeltük volna a feljutást … – Rajtol az élvonal

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kezdetét veszi a hadjárat. A Gyirmót pénteken este már újra az NBI-ben szerepel. A 2021-2022-es bajnoki pontvadászat első fontos állomása mindjárt nagy kihívás elé állítja játékosokat, hiszen azt az 1888-ban alapított MTK Budapest együttesét látják vendégül az ALCUFER Stadionban, amely az 1901 óta működő labdarúgó bajnokság második legeredményesebb csapata.

Huszonháromszoros bajnokok

A fővárosiak 12-szer kupa és 2-szer Szuper- kupa győztesek is lettek. Az elmúlt években akár az első, a másodosztályban, vagy akár a Magyar Kupa küzdelmei során többször is találkozott a két csapat, az utóbbi öt mérkőzésből négyszer a fővárosiak örülhettek, míg a Gyirmót egy barátságos, gól gazdag összecsapáson vendégként tudtunk nyerni 5-4-re.

Vizsgázik a VAR is

Újdonság, hogy az esti találkozón már működni fog a Video Assistant Referee video elemző rendszer. A technika négy fő esetben (gólok, büntetők, közvetlen piros lapok, hibás azonosítás) a játékvezető döntéseit hivatott segíteni, amit korábban már harminc honi labdarúgó mérkőzésen teszteltek, s ami 28 kamera képét tudja elemezni.

 

A Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján, az ALCUFER Stadionban pénteken 20.30-kor kezdődő Gyirmót FC Győr – MTK Budapest találkozót a Magyar Televízió M4 Sport csatornája élőben közvetíti.

 

Forrás : www.gyirmotfc.hu