Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Ezen a hétvégén rendezik Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Ennek keretében szerveztek programokat többek között mára is.

Mindenki megtalálta a neki szóló programot

Családi nap várta az érdeklődőket előadásokkal, koncertekkel, beszélgetésekkel a Margitszigeten.  A kora esti ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatta be a Kossuth téren. A szentmise előtt beszédet mondott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka.A szentmise végén a hívek gyertyás menetben vonultak a Hősök terére.

Koncertek és gyónás

A kongresszus margitszigeti családi napján, az Alsó-Nagyréten két színpadon voltak programok, továbbá 70 sátorban mutatkoztak be a szerzetesrendek, katolikus közösségek, lelkiségi mozgalmak. Fellépett mások mellett Szalóki Ági előadóművész, Lackfi János költő, Mező Misi és az Euchariszt Együttes, a Kaláka Együttes és az Irish Coffee zenekar. A sátrakban kerekasztal-beszélgetések, előadások, gyónási lehetőség, kézműves és interaktív foglalkozások várták a résztvevőket.

Az esemény végén a résztvevők Székely János szombathelyi megyés püspök vezetésével vonulnak az esti ünnepi szentmise helyszínére, a Kossuth térre. 

 

Kép: facebook.com