Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus megjelenése óta az egyik legelterjedtebb tévhit az, hogy a természetes úton történő fertőzés nagyobb védelmet biztosít, mint a vakcina.

Lehet, hogy veszélyben az életünk?

Bár maga a fertőzés létrehoz immunválaszt, azonban az élő kórokozó támadása életveszélyes is lehet, ráadásul a poszt-Covid szindróma hosszú távú káros hatásai így sem kímélik a pácienst. Vakcinákkal a vírus egyes, betegséget nem okozó darabjain keresztül nyer védettséget szervezetünk, de a hatékony vírusellenes reakciójában a szerzett immunitás dominál.

Az új vizsgálatok azt mutatják, hogy azok az emberek élvezik a legnagyobb védettséget, akik beoltatták magukat. – nyilatkozta Dr. Falusi András, Széchenyi – díjas immunológus, akadémikus, a Semmelweis Egyetem professzor emeritusa.

Oltással rövidebb idő a gyógyulás

Ez a természetes fertőződéshez kapcsolódó tévhitek valóságalapja, azonban ez veszélyes, és nem helytálló. Míg az oltások után enyhe tünetekkel kaphatjuk el a fertőző vírust, addig természetes úton ez hetekig tartó szenvedést jelentene, kórházi intenzív osztályt, sőt akár halált is. Azonban, ha oltás után fertőződünk meg tünetmentesen, vagy enyhe panaszokkal, úgy a védelmünk is megerősödhet. A poszt-Covid szindrómáról jelenleg még keveset tudnak a kutatók, azonban az biztos, hogy létezik, és a tünetegyüttes hónapokkal a fertőzés után is fennállhat.

 

Kép: pixabay.com