Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Művészeti pályázatot hirdet Tokaj

Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére. A felhívásra a fiatal alkotók nyolc témakörben adhatják be jelentkezésüket. A témagyőztes alkotók nettó egymillió forintos, a kategóriák további három helyezettjei, összesen huszonnégyen, nettó százezer forintos díjat vehetnek át.

A felhívásra olyan 18 és 35 év közöttiek jelentkezését várják, akik művészeti szakon szereztek diplomát vagy felsőoktatási intézmény művészeti szakán aktív jogviszonnyal rendelkeznek. 

Az alkotásoknak mind képi világukban, mind pedig stílusukban Tokaj historikus belvárosához kell illeszkedniük.
Az alkotóknak két tervvel kell pályázniuk, amelyek közül az egyiket szabadon választhatják ki, a másikat pedig egy, a témaválasztásokat követő algoritmus határoz meg. Az A4-es méretű, álló formátumú tervek elkészítéséhez a jelentkezők mesterséges intelligenciát is használhatnak.

A nyertes, mintegy három négyzetméteres alkotásokat a tokaji óváros frekventált területein állítják majd ki, így a művészi mozaikok nemcsak a város gazdag történelmét illusztrálják majd, hanem az oda érkező turisták és vendégek szelfipontjaivá is válhatnak.

A jelentkezéseket és a pályázati dokumentumot május 30-áig lehet benyújtani a https://jelentkezes.tokajmozaikpalyazat.hu/ oldalon keresztül.

 

(Forrás: MTI / Fotó: borsod24.hu)