Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyomozók járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a férfi ellen.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Győrben, a Nagysándor József utcában.

Egy férfi közlekedett személygépkocsival a Mátyás tér felől, az Ipar út irányába, amelynek során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi okból megálló tehergépjármű mögött és hátulról nekiütközött. A balesetet követően az autó sofőrje közölte a vétlen járművezetővel, hogy nem rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással, aki ekkor értesítette a rendőrséget. Eközben az okozó gépkocsiját hátrahagyva a helyszínről eltávozott.

A szemle során a rendőrök megállapították, hogy a személygépkocsit hivatalból ideiglenesen a forgalomból kivonták, műszaki vizsgával és kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezik. Vezetőjének kilétét azonosították, azonban ismert lakcímein felkutatni nem tudták, amíg végül 19 óra 45 perckor a helyszínre visszatért. A 45 éves győri lakos elismerte felelősségét a baleset okozásában, adatainak ellenőrzése eredményeként az egyenruhások megállapították, hogy érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, továbbá a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is pozitív értéket mutatott, ezért elfogták és további mintavétel érdekében a Győri Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a férfi ellen.