Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Nyíregyházáról szerződtetett kapust az ETO

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A jövő szezontól Fadgyas Tamás is az ETO FC Győr keretét erősíti.

A legutóbb a Nyíregyháza Spartacus FC csapatában játszó Fadgyas Tamás az MTK-nál kezdte a futballt. A 25 esztendős kapus eddigi pályafutása során megfordult többek között a Zalaegerszeg és az Újpest együttesében is. A 2020/2021-es szezonban tizenhat alkalommal védte a Nyíregyháza kapuját, és a legutóbbi, februári mérkőzésen ő állt a kapuban az ETO ellen, amikor 1-0-ra győzni tudott a Szpari. A 188 centiméter magas hálóőr 2+1 évre írt alá, és nagy reményekkel érkezett Győrbe.

– Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú csapatnál van lehetőségem szerepelni, mint az ETO – kezdte Fadgyas Tamás a klub honlapjának – Úgy gondolom, hogy Győrben minden lehetőség adva van, hogy kihozzam magamból a maximumot. Nagyon várom már, hogy elkezdjük a munkát, szeretnék nagy sikereket elérni új csapatomban.

Az ETO egyébként már korábban bejelentette Óvári Zsolt érkezését,  és az is kiderült már, hogy jövőre a csapat felkészítéséért Klausz László felel majd.