Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Az NBI-et is megjárta, mostantól az ETO sikeréért küzd

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

NBI-es rutinnal rendelkező támadót igazolt az ETO FC Győr. Óvári Zsolt a zöld-fehérek első igazolása a szezonban. A 24 esztendős Óvári Zsolt a Puskás Akadémián nevelkedett. Később a Diósgyőr színeiben huszonöt alkalommal pályára lépett az élvonalban, melyeken négy gólt szerzett. Legutóbb a PMFC csapatában szerepelt, innen tette át székhelyét 2+1 évre az ETO-hoz.

– A Puskás Akadémián nevelkedtem, ahol 12 évig szerepeltem – kezdte Óvári Zsolt. – Innen kerültem el Diósgyőrbe, ahol pályára léphettem az első osztályban, majd ezután Balmazújvárosban játszottam kölcsönben. Legutóbb a Pécs játékosa voltam, most pedig izgatottan várom a folytatást az ETO-ban. A körülmények nagyszerűek Győrben, ezért is esett a választásom az ETO-ra, emellett kötődésem is van a városhoz, hiszen a barátnőm győri. Gyors támadónak tartom magam, szeretek a kapu előterében játszani, és minél többet játékban lenni. A fejjátékomon mindenképp szeretnék javítani, amin keményen dolgozok, de természetesen minden téren, mindig fejlődni szeretnék. A közeljövőben az a célom, hogy mindenképp stabil kezdőjátékos legyek, és segítsem a csapatot, hogy jól szerepeljünk a következő bajnokságban – nyilatkozta az eto.hu-nak a támadó.