Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma közös szervezésében 2021. októberében ismét megrendezik a „Látás Hónapja” elnevezésű rendezvénysorozatot, melynek  keretében Győrben a Trend Optikában, a „Látás Hónapja” kampány kiemelt partnereinél idén októberben is jelentkezhetnek díjmentes látásellenőrzésre és szaktanácsadásra az érdeklődők.


A program és a kedvezmények 2021. október 1- 31-ig vehetők igénybe!

A megelőzés minden területen, így a látással kapcsolatban is kiemelten fontos. Szemeink állapota nagyban befolyásolja életminőségünket, teljesítményünket a munkában, a sportban és a mindennapok egyéb tevékenységeiben. Ennek ellenére kutatások sokasága igazolja, hogy kevesen járnak rendszeres szűrővizsgálatokra, miközben a népesség több mint fele szorul valamilyen látáskorrekcióra.

Kevesen tudják, hogy a vizsgálat során nemcsak egy esetleg később súlyosbodó szembetegség, hanem a cukorbetegség vagy akár a magas vérnyomásra utaló jelek is megállapíthatóak. A gyakori fejfájás, rossz közérzet kiváltó oka sok esetben az éleslátás és a dioptriakorrekció hiánya, vagy a nem  megfelelő  látásjavító eszköz viselése.

Korunk legnagyobb kihívása szemészetileg nézve, a helyes dioptriakorrekción felül, hogy sokkal több időt töltünk műfény előtt, ezzel sokkal inkább a szem romlását előidézve. A különböző szembetegségek idő előtti megjelenésének kockázata is megnő, ilyen például a szürkehályog, makula degeneráció. Ennek oka a fokozott UV sugárzás és a LED fények, kék fények hatása.

NAPJAINKBAN A SZEMÜVEG: LÁTÁSJAVÍTÓ ESZKÖZ LEGMARKÁNSABB, LEGSZEMBETŰNŐBB

KIEGÉSZÍTŐ!

A Trend Optika üzletek szemüvegkeret, szín- és formaválasztéka garantálja, hogy megtaláljuk az egyéniségünkhöz, stílusunkhoz legjobban illő és azt kiegészítő szemüveget.

Emellett pedig vizsgálatainkat a legmodernebb vizsgáló berendezésekkel végezzük, akár század dioptria pontossággal.

Amennyiben úgy érzi, hogy látása nem kielégítő, bármilyen problémája akad a látásával, vagy csak egyszerűen kíváncsi, hogy milyen a látásélessége, keresse fel a Trend Optika szaküzleteit, ahol a legkorszerűbb géppark használatával, szemész szakorvosok, dipl. optometrista kontaktológusok, látszerész mesterek állnak az Ön rendelkezésére.

A „LÁTÁS HÓNAPJA” PROGRAM CÉLJA:
– ingyenes látásellenőrzés és szaktanácsadás
– az előre gyártott szemüveg viselésének veszélyeivel kapcsolatos tájékoztatás
– felhívni a figyelmet a kékfény káros hatásár
EZEN TÚL A TREND OPTIKÁKBAN OKTÓBER HÓNAPBAN:
· térintésmentes a teljes körű szemészeti vizsgálat
· díjmentes a szürkehályog -és glaucoma-szűrés
· kiemelt kedvezmények szemüvegkészítéshez

FOGLALJON IDŐPONTOT LÁTÁSVIZSGÁLATUNKRA ÉS GONDOSKODJON SZEME EGÉSZSÉGÉRŐL!

9021 GYŐR, BAROSS GÁBOR U. 19.

TEL.: +36 (96) 488 341