Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Pop-up kultúra a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Az augusztus 20-i ünnepi forgatagba a budapesti légikikötő is bekapcsolódik: a termináloknál egész nap felbukkanó, „pop-up” jellegű mini előadásokkal, koncertekkel és kóstolókkal várják az utasokat és a kísérőket. 

A kezdeményezésben a Hagyományok Háza, valamint a Nemzeti Tehetség Központ Talentum Hungaricum programjának előadói működnek közre. A kínálat széles: komolyzenei, népzenei blokkok és látványos néptánc-fellépések váltják egymást, hogy rövid, mégis emlékezetes „kulturális villanásokkal” töltsék meg a várakozás perceit. 

A programok négy fix ponton, körforgásban zajlanak, hogy a reptér teljes területén minél többen találkozhassanak velük. A fellépők között ott lesz a Bihari János Táncegyüttes és a Ritka Zenekar, de további intézményekkel is egyeztetnek a csatlakozásról. A szervezők egy meglepetéssel is készülnek az utazóközönségnek.

A gasztronómia sem marad ki: egy hungarikum standnál magyar édességeket lehet megkóstolni, betekintést adva a hazai ízek világába.

A mostani kezdeményezés egy hosszabb távú együttműködés kezdete a Budapest Airporttal: a tervek szerint a jövőben rendszeresek lesznek a hasonló, kulturális megmozdulások – pont akkor és ott, ahol a legkevésbé számítanak rá.

Forrás: MTI
Illusztráció: Pixabay