Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Regisztrálni kell a vállalkozásoknak indult szelektív gyűjtéshez

Heti háromszor szállítják majd el a szelektív hulladékot a vállalkozások számára külön indított, új szolgáltatás keretében. A GYHG most közölte a részleteket.

Amint korábban Kósa Roland alpolgármester bejelentése nyomán közöltüka lakosság mellett „a vállalkozások számára is egyszerű, kényelmes és kiszámítható megoldást” szeretne biztosítani a szelektív hulladékok gyűjtésére a GYHG. A cég új szolgáltatása július 13-án indult Győr belvárosában, később a vállalat egész működési területén – tehát Győrben és további 111 településen – elérhető lesz a cégeknek.

Amint a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit (GYHG) Kft. tájékoztatott, a vállalkozások a szelektíven gyűjtött papír-, műanyag- és fémhulladékokat, valamint italos kartonokat helyezhetik ki a GYHG által biztosított 80 literes, sárga GYHG-logós zsákokba, illetve nagyobb mennyiség esetén a bérelhető gyűjtőedényekbe.

A hulladék elszállítása heti három alkalommal – hétfőn, szerdán és pénteken – történik, alkalmanként akár 2 köbméter mennyiségig.

A szolgáltatás igénybevételéhez MOHU Partnerportál-regisztráció és szerződéskötés szükséges, amelyben a GYHG munkatársai segítséget nyújtanak.

A tapasztalatok szerint a Győr belvárosában működő vállalkozások jelentős részénél eddig nem volt mindenhol megoldott a műanyag, a papír és a fém csomagolóanyagok környezetbarát elhelyezése, elszállíttatása. Emiatt előfordul, hogy az üzleti szektor ezen hulladékai a lakosságnak fenntartott szelektív hulladékgyűjtő szigeteken jelenik meg, elvéve a lehetőséget a városlakóktól és Győr önkormányzatát terhelve a plusz hulladék elszállíttatásának költségével. A győri GYHG ezt az állapotot szünteti meg új, modern szolgáltatásával, így zsákos és kukaedényes megoldással is elszállíthatóvá válik a csomagolóanyag az üzletekből – közölte a háttérrel kapcsolatban a szolgáltató.

(Kép: GYHG)