Diplomaátadót tartott a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kara, több mint 120 végzős vehette át diplomáját. Az egészségügyi menedzser mesterszak hallgatói először diplomázhattak.
A Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának több mint 120 végzőse ünnepélyes keretek között vehette át oklevelét a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. A diplomaátadón a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók tevékenységét is elismerték. A kar dékánja, dr. Somogyi Angéla köszöntötte a végzősöket.
A dékán beszédében útrabocsátó szavakkal szólt a friss diplomás ápolókhoz, a védőnőkhöz, a szülésznőkhöz is. Hozzátette: a szülészeti-nőgyógyászati szonográfia mesterszak, valamint az egészségügyi szervező alapszak végzősei is nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az egészségügyben.
Kiemelte, hogy idén első alkalommal vehetik át diplomájukat az egészségügyi menedzser mesterszak hallgatói, és bejelentette: a következő tanévtől a kar sportmentáltréner és szakedző mesterképzésekkel, valamint edző alapszakkal bővíti kínálatát.
Dr. Holléné dr. Mándó Zsuzsanna, az egyetemmel partnerséget ápoló Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő főigazgatója kitért arra, hogy korunkban fontos szerepet játszik a mesterséges intelligencia és a digitalizáció, az emberi jelenlétet és figyelmet nem pótolhatja.
Az eseményen átadták a hallgatói önkormányzat elismeréseit is. Az ünnepség a diplomák átadásával és a frissdiplomások ünnepélyes eskütételével zárult.
(Fotó: Adorján András/ Széchenyi István Egyetem)






