Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy kuhi (Elanus caeruleus) és két hósármány (Plectrophenax nivalis) is feltűnt így év vége előtt Magyarországon, egész pontosan Dunaszeg külterületén, csak hogy ne maradjunk madárszenzáció nélkül. A találat a Magyar Madártani Egyesület Kisaföldi Csoportjának tagjaié, akiknek fotót is sikerült lőni a madárritkaságokról.

A kuhinak ez a hetedik előfordulási adata Magyarországon.

A kuhi főleg Afrika és Ázsia trópusi, illetve mediterrán klímájú területein élő ragadozómadár. Európában csak az Ibériai-félszigeten és Dél-Franciaországban költ, de észak felé folyamatosan terjeszkedik. Kisemlősökkel, madarakkal, hüllőkkel, nagyobb rovarokkal táplálkozik.

A megfigyelt példányt egy nádas-bokros terület felett szitálva (olyan repülés, amikor egyhelyben marad a madár teste, csupán a szárnyai mozognak) sikerült megtalálni és egészen sötétedésig megfigyelhető volt. Az éjszakát ott helyben, egy nagy nyárfán töltötte, így a másnap korán érkező madarászok még láthatták, ugyanis a találás másnapján a viharos erejű szélben alig mutatta magát. A délelőtt folyamán egy szomszédos legelőn még látni vélték, de utána már nem került elő.

Fotó: Hósármán- MME Kisalföldi Csoport – Facebook

A kuhi keresés „melléktermékeként” a madarászok 2 hósármányt is találtak, amely szintén a Szigetközre nézve új madárfaj. A hósármány egyike, az eurázsiai térség legészakibb elterjedésű sármányfajainak. Költőterületének déli határai körülbelül egybeesnek a tundra-tajga határvonalával. Vízpartokon, kopár, sziklás területeken, zúzmóval borított földeken, de akár településeken is költ ezeken a messzi északi tájakon.