Kezdőlap KIEMELT

Robotkarokkal csaltak el egymilliárd forintot

Elavult robotkarok beszerzésével csalt el vállalkozásfejlesztési pályázatokból egymilliárd forintot egy bűnszövetség – adta hírül a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.

Az ügyben tizenkét embert állítottak elő, kettőnek közülük a bíróság elrendelte a letartóztatását. Az eljárás eddigi adata szerint az elmaradott régiókban működő vállalkozások fejlesztését szolgáló hitelprogramban egy nyugat-dunántúli férfi több céget pályáztatott.

Kilétének leplezésére londoni lakcímet jegyeztetett be, de egy pénzügyi szakemberrel Magyarországról irányította a folyamatokat. A társaságok új robottechnikai eszközök beszerzésére kaptak nulla százalékos hitelt, majd a bűnszövetséget irányító férfi szlovák cégétől szereztek be többszörösen túlárazott, elavult technológiájú berendezéseket.

A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indított eljárást.