A Szecesszió Világnapjához kapcsolódva tematikus sétákkal várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) június 10-e és 14-e között a Fiumei úti sírkertben és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben. A Városi Platform nemzetközi kezdeményezéséhez csatlakozó programsorozat célja, hogy tematikus sétákon keresztül mutassa be a magyar szecesszió kiemelkedő emlékeit és a századforduló művészetének örökségét.
A szecesszió a 19-20. század fordulójának egyik meghatározó művészeti irányzata volt, amely az építészetben, az iparművészetben és a képzőművészetben egyaránt új formanyelvet teremtett. Magyarországon a stílus sajátos nemzeti karakterrel gazdagodott, alkotásai pedig ma is a kulturális örökség fontos részét képezik.
A Fiumei úti sírkert a magyar szecessziós építészet és síremlékművészet egyik legjelentősebb szabadtéri gyűjteménye.
? A Szecesszió a Fiumei úti sírkertben című vezetett séta a korszak művészetét idézi meg a sírkert különleges sírépítményein, mozaikjain és díszítőmotívumain keresztül. A program során olyan alkotók munkáival ismerkedhetnek meg a látogatók, mint Róth Miksa, Körösfői-Kriesch Aladár, Márkus Géza, Maróti Géza vagy Jámbor Lajos. A séta érinti több, a sírkertben nyugvó művész, köztük Lechner Ödön, Faragó Géza, Kozma Lajos, Horti Pál és Bálint Zoltán nyughelyét is.
⇒ A Salgótarjáni utcai zsidó temető története című programban pedig a temető építészeti örökségét, történelmi rétegzettségét és szecessziós síremlékeit mutatják be.
(Illusztráció: MTI)






