Kezdőlap KÉK HÍREK

Sok a figyelmetlenségből adódó baleset!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendőreink a megye útjain hat személyi sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Győrben, egy telephelyről indulva a Reptéri útra, a Hűtőházi út irányába akart kanyarodni tehergépkocsijával egy 60 éves bőnyi férfi. Haladása során – vélhetően figyelmetlenségéből adódóan – nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező 62 éves kerékpárosnak, és elütötte.  A balesetben a győri biciklis férfi megsérült, őt a mentők kórházba vitték.  

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Ásványráró felől Hédervár irányába közlekedett tehergépkocsijával egy 29 éves győri férfi. Haladása során a 19-es kilométerszelvény közelében nem tartott kellő követési távolságot az előtte forgalmi okból lassító Nissan típusú személygépkocsitól. Annak érdekében, hogy a balesetet elkerülje, a gépkocsiját jobbra kormányozta, azonban a Nissan gépjármű jobb hátsó részének ütközött, amelyet követően a tehergépkocsi a menetiránya szerinti jobb oldali árokba sodródott és felborult. Személyi sérülés nem történt, azonban mindkét járműben anyagi kár keletkezett.

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja. 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesen, türelmesen, toleránsan, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!