„Isten embereken keresztül ajándékoz” – köszöntötte Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát emeritus elődjét, a 80 éves Várszegi Asztrikot. Az ünnepi vesperáson jelen volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát 80. születésnapja alkalmából tartott ünnepi vesperást a pannonhalmi szerzetesközösség szombaton a Szent Márton-bazilikában. A liturgián és az azt követő csendes ünnepségen Asztrik atyát a bencés testvérek mellett tisztelői, tanítványai és barátai – köztük Michael Wallace Banach apostoli nuncius és dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök – vették körbe – adta hírül a főapátság. A vesperást követően a köztársasági elnök köszöntötte az ünnepeltet. Az esten egy különleges ajándékkal is meglepték szerzetestársai Asztrik atyát.
Az ünnepi liturgián Hortobágyi T. Cirill főapát hirdetett igét. Mint mondta a bazilika, ahol most az ünnepre összegyűltek egy olyan tér, ahol az idő különös módon viselkedik. „Itt az évszázadok nem zajonganak, inkább türelmesen sorban állnak. Egy szerzetesi jubileumnak van egy csendes derűje: tudjuk, hogy az idő múlik, de azt is, hogy nem rohan előlünk. Mi több, bevár.”
Mint mondta, természetes, hogy egy születésnapon személyhez kötődő hála születik bennünk, de ez nem dicsekvés, hanem annak felismerése, hogy „Isten embereken keresztül ajándékoz.”
Cirill atya arra is rámutatott a beszámoló szerint, hogy a bencés élet nem merev ragaszkodás egy sajátos hagyományhoz, hanem inkább figyelmes jelenlét. Olyan hűség, amely „nem fél a változástól, de nem is kapkod utána”. Beszédében a hála lelkületére irányította a figyelmet, amely a szerzetesélet legbiztosabb örömforrása. „A hála nem alkalmi érzelem, hanem lelki fegyelem. A Regula szellemében élő ember tudja: semmi sem magától értetődő. Minden nap, minden testvér, minden feladat ajándék.” Mint mondta ma 80 évért, a szolgálatért, a hűségért adunk hálát és „bölcsességet kérünk a további útra, derűt a mindennapokhoz, békét a szívben.”
A vesperást követőn Sulyok Tamás mondott személyes köszöntőt Asztrik atya tiszteletére, mint fogalmazott róla: „Élete mindig a magaslatokhoz igazodott. Átvitt értelemben éppúgy, mint a fizikai valóságban, hiszen a soproni tűztorony mellett nőtt fel, majd a pannonhalmi bazilika égbe nyúló harangtornya alatt lett szerzetes. Napjait őrző tornyok és rá ragyogó égboltok magasságai vigyázzák nyolc évtizede. Szent Márton hegye tágas látóhatárt kínált számára, ő pedig tekintetét a fény, Isten fénye felé igazította.”
Mint mondta, bármilyen tisztséget is töltött be Asztrik atya – szerzetes, tanár, püspök, püspökkari titkár, főapát – mindvégig ugyanaz az emberi és lelki tartás jellemezte. „A magas pozíciókban is megmaradt annak, aki volt: barát és testvér, kolléga és embertárs. Sem a szószék emelvénye, sem a hatalom ereje nem változtatta meg szavait, céljait és eszközeit. Semmilyen hatás nem homályosította el őszinteségét, nyíltszívűségét.”
„Főapátsága idején a szerzetesrend és a gimnázium újra megerősödött, a monostor megújult, a hit mustármagjai termőre fordultak. Asztrik atya és a bencés atyák munkálkodása során Pannonhalma újra a lélek és a tudomány szabad fellegvára lett. Magaslat, ahol a bencés testvérek fogadhatták II. János Pál pápát. Magaslat, amely egy római katona kettévágott köpenyével mutat rá ma is az évezredeken át élő keresztény szolidaritás örök erejére. Magaslat, amely a nemzet felbecsülhetetlen erőforrása, ahol bő ezer éve mindennap imádkoznak a hazáért.”
Végül Asztrik atya az őszinte hála szavaival fordult az egybegyűltek felé.
„Egyetlen szolgálat sem magányos vállalkozás. Ami elvégeztetni adatott az mindig közösségben történt: testvérek, munkatársak, támogatók, barátok bizalmából, türelméből, segítségéből. Köszönöm mindannyiuknak, akik mellettem álltak, bátorítottak, vagy akár vitatkoztak velem vagy csupán csendben hordozva segítettek. Sokszor többet tettek, mint észrevenni tudtam. Köszönöm a kritikákat is, megkövetem azokat, akiket megbántottam.”
(Kép: Hajdú D. András/ Pannonhalmi Főapátság)
