Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Szemerey védései nagyon kellettek – a magyar válogatott 11 góllal nyert Prágában

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 31-20-ra nyert Csehország vendégeként Prágában az Eurokupa csoportkörének második fordulójában, vasárnap.

A találkozó négy perc késéssel kezdődött, mert az egyik háló lyukas volt, de Szemerey Zsófi és Kuczora Csenge az egyik bosnyák játékvezető segítségével orvosolta a problémát, amíg a létesítmény személyzete az illetékes munkatársat kereste.

Védekezésben és támadásban is összeszedett játékkal, jól kezdtek a magyarok, akik hatékonyan használták ki, hogy a csehek a kapusuk lecserélésével egy ideig létszámfölényes akciókkal próbálkoztak.

A hazaiak szövetségi kapitánya, Hlavaty Tamás – a Győr korábbi másodedzője – már 12 perc után időt kért, de a vendégek már 11-4-es előnyben voltak, mivel három és fél perc alatt 5-0-s sorozatot produkáltak.

A védekezésre a cseréket követően sem lehetett panasz, a támadások hatékonysága viszont visszaesett, a szünetig hátralévő 12 percben csak egy magyar találat született, ennek ellenére harminc percet követően magabiztosan vezettek Vámos Petráék (9-15).

A szurkolók a szünetben közös képeket és aláírást kérhettek többek között Markéta Jerábkovától és Jana Knedlíkovától. Előbbi két évig szerepelt Érden, később kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, a legutóbbi világbajnokságon pedig gólkirály volt, utóbbi pedig hatszoros BL-győztes és öt évet töltött Győrben.

Hlavaty a meccs háromnegyedéhez közeledve megint időt kért, mert egy 3-0-s sorozattal közelítettek a tízgólos különbséghez a magyarok. Tóvizi Petra a századik válogatott meccsén lépett pályára, Varga Emília pedig ezúttal mutatkozott be a nemzeti együttesben.

A Győrben játszó Szemerey Zsófi nyolc, Bukovszky Anna hat védéssel járult hozzá a sikerhez.

A túloldalon Veronika Kafka Malá öt, Kamila Kordovská és Charlotte Cholevová négy-négy, Valerie Smetková, a Szombathelyi KKA jobbátlövője három góllal, Sabrina Novotná tíz, Patricie Wizurova három védéssel zárt.

A két csapat 18. egymás elleni mérkőzésén egy cseh siker mellett a 17. magyar győzelem született.

Az Eurokupában a tavalyi kontinensviadal három érmese, illetve a következő Európa-bajnokság öt társrendezője szerepel két négyes csoportban. Ezek a válogatottak nem vesznek részt a jövő évi Eb selejtezősorozatában. A másik kvartettben Norvégia, Lengyelország, Románia és Szlovákia szerepel.

A csoportok első két helyezettje jut a sorozat történetében először sorra kerülő, jövő szeptemberi négyes döntőbe. A magyar együttes legközelebb a norvégiai Strauméban lép pályára, ahol a novemberben és decemberben sorra kerülő holland-német közös rendezésű világbajnokság előtt részt vesz egy felkészülési tornán.

November 20-án Szerbiával, 22-én a házigazdákkal, 23-án pedig Spanyolországgal játszik, az Eurokupában pedig március elején kétszer is megmérkőzik az Eb-ezüstérmes, olimpiai és világbajnoki harmadik helyezett Dániával.

(Fotó, forrás: MTI)