Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Tárgyalt a város a MÁV-val: ezek a fejlesztések várhatók

A MÁV, a Volán tulajdonosaként, 15 győri buszos automatát is lecserél a városban idén. Tájékoztatásuk szerint jelen pillanatban 22 darab elavult buszos automata van a városban, melyek közül van olyan, ami már nem is üzemképes. Ezért az automata csere jövőre is folytatódik – jelentette be Pintér Bence.

A polgármester bejegyzése még folytatódik:

– Amikor elkezdődik országosan a buszok fedélzeti navigációs rendszerének cseréje, a vezetőség ígérete szerint Győr prioritást élvez.

– Folytattuk az egyeztetést a 2021-2022-es, 650 millió forintot, illetve annak több százmilliós kamatait érintő elszámolási vitában.

– Tájékoztattuk az állami cégek vezetőit, hogy a 15 milliárdos állami elvonás mellett az új buszos szolgáltatási szerződés plafonja 4 milliárd forint, az általuk tett 4,7 milliárdos ajánlatot nem tudjuk jelenleg elfogadni. A korábbi évek tapasztalatai, illetve közlekedési szakértők egybehangzó véleménye alapján a szolgáltatás – a vállalat profitját is figyelembe véve – színvonalasan teljesíthető kevesebb, mint 4 milliárd forintból. Ezügyben is tárgyalunk tovább.

– Új MÁV-automatákat szerelnek fel: a győrszentiváni és a belvárosi vasútállomásokon már kint is vannak. Ezekből az automatákból nemcsak vasúti, de a győri helyi járatú buszokra bérlet és napijegy is vásárolható. A MÁV munkatársai továbbá dolgoznak azon, hogy a győri kedvezményes helyi buszbérletek megvásárlása a vasútállomás pénztárában is lehetővé váljon.

– A vállalat tervei között szerepelnek a pergőlapos kijelzők, az utastájékoztatási rendszer lecserélése a belvárosi vasútállomás területén.

– Az állami cég akusztikusokkal beméreti az épületet, és átalakítják az utastájékoztatás hangtechnikáját is.

– Az állomási mosdó az év végéig megújul, új szolgáltatási szerződést kötnek az üzemeltetővel, amiben benne lesz, hogy havária esetén ingyenes lesz a használata.

– Dr. Tóth Péter kabinetvezető kérte, hogy biztosítsanak helyet biciklitárolásra az épületen belül, illetve vizsgáljuk meg, hogy az épületen kívül mit lehet tenni ezügyben.

– Tájékoztattuk a cég képviselőit, hogy az aluljáró ránk eső, vidéki buszpályaudvar felőli, városi tulajdonú részét mindenképpen felújítjuk. Kértük a cégvezetőket, legyenek partnerek abban, hogy ők is belekezdenek a felújításba a saját részükön. Ennek eredményeként a vasútállomás területén a peronokra vezető lépcsőkön kerékpáros sínek kerültek felhelyezésre augusztusban.

– Továbbá jeleztük, hogy örülünk a vállalat modernizációs törekvéseinek, köszönjük azokat; ugyanakkor a város legfontosabb célja az akadálymentesség biztosítása az állomás területén. Arra kértük a MÁV képviselőit, tegyenek lépéseket ennek előmozdítása érdekében, kezeljék prioritásként.

(Fotó: Facebook/Pintér Bence)