Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Te hány G-vel mobilozol? Ha most veszel új telefont, erre nem árt odafigyelni

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyre nagyobb az érdeklődés az 5G képes telefonok iránt. Pedig egy felmérés szerint még bőven van időnk az átállásra, ám a piaci szereplők együttműködése felgyorsíthatja a folyamatot.

Az előfizetők többnyire elégedettek a mobilszolgáltatóikkal, csomagjaikkal és ezközeikkel, így nem érzik sürgősnek, hogy váltsanak, derül ki a Deloitte kutatásából. Ha azonban új készüléket választanak, az ár-érték arány és a hálózat minősége mellett már az új szolgáltatás elérhetősége is fontos. Ez azért is érdekes, mert a felhasználók a készülékük segítségével elsősorban üzeneteket (47 százalék) és e-maileket (37 százalék) küldenek, fényképeket és videókat készítenek (34 százalék), illetve a közösségi oldalakat (29 százalék) böngészik. Erre pedig egy régebbi, 4G képes telefon többnyire ugyanolyan alkalmas, mint egy új, drágább 5G-s modell. A felmérés válaszadói közül csak minden harmadik nyilatkozott úgy, hogy egy éven belül 5G szolgáltatásra váltana.

Az év végére már megközelíti a 580 milliót az 5G előfizetések globális száma, további terjedése pedig a távközlési vállalatokra, az eszközgyártókra és az őket támogató tágabb ökoszisztémára is kedvezően hat. Mindez arra ösztönzi a piaci szereplőket, hogy együttműködjenek az 5G használatának intenzívebbé tétele érdekében. A gyártók az erősödő kereslettel növelhetik az eladásokat, miközben a telekommunikációs szolgáltatók teljesíteni tudják a magasabb hálózati sebességre és megbízhatóbb adatátvitelre vonatkozó fogyasztói elvárásokat – ráadásul ezt alacsonyabb költséggel tehetik meg. 

Az 5G előfizetéssel rendelkező ügyfelek és az ilyen eszközök számának bővülése az alkalmazás- és tartalomkészítőknek teremt piacot: a fogyasztók utazási, sportolási, vásárlási vagy szórakoztatási szokásait potenciálisan forradalmasító új szolgáltatások és fogyasztói élmények fejlesztésére adnak alkalmat.