Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A környezetedet is súlyosan veszélyezteti a dohányzás, nem csak a saját egészséged.

Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) köszönhetően 1987-től minden év május 31-e a Dohányzásmentes Világnap. Éppen ezért a 2022-es globális kampány célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a teljes dohányzási folyamat környezeti hatásaira, kezdve a termesztéstől, a termeléstől és a forgalmazástól egészen az ennek következtében termelt mérgező hulladékig.

Mára már közismert, hogy a dohányzás növeli a szív- és érrendszeri, továbbá a légzőszervi betegségek kialakulását. Arról nem beszélve, hogy az, aki dohányzik a környezetét is kiteszi ennek a hatásnak.

Szerencséd van: napjainkban már könnyen elérhetőek a leszoktató és prevenciós programok.

Ha most abbahagyod a dohányzást, akkor az utolsó cigaretta elszívása után már húsz perccel javul a vérkeringés a végtagjaidban, három nappal később pedig már a légutak is elkezdenek tisztulni. Ennek köszönhetően könnyebb lesz a légzés, jobban érzed majd az ízeket és a szaglásod is javul.

Sosem késő a leszokást elkezdeni, de minél hamarabb leteszed a cigarettát, annál nagyobb az esélyed arra, hogy elkerüld a tüdőrák kialakulását.