Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kutatók lézeres szemműtéthez hasonlították az új módszert, melynek segítségével egyetlen beavatkozással visszaállítható a hallás korábbi állapota.

A Frequency Therapeutics biotechnológiai vállalat és az MIT tudósai kifejlesztettek egy újfajta regeneratív terápiát, amely képes visszafordítani a hallásvesztést, mégpedig hallókészülék, illetve cochleáris implantátum nélkül.
Az úgynevezett progenitor sejtek programozásával a kutatócsapat felfedezett egy speciális eljárást, amivel serkenteni lehet a fülcsigában található szőrsejtek növekedését, melyek kulcsszerepet játszanak a hallásban, az idő előrehaladtával, tehát idősödés során, illetve túlzott zajnak való kitettség esetén azonban elhalnak.
A kísérletek során a tudósok képesek voltak javítani a vizsgálatban részt vevők beszédészlelési képességén, ami óriási áttörésnek számít. Mindezt úgy tették, hogy speciális molekulákat fecskendeztek a belső fülbe, amelyek aztán a meglévő progenitor sejteket más sejtekké alakították át, amelyek képesek voltak szőrsejteket növeszteni a fülcsiga belsejében.
Az új technika egyszerűbb, mint a hagyományos génterápiák, amelyek a páciens saját sejtjeire támaszkodnak, amiket először laboratóriumban szükséges átprogramozni.
Habár az előzetes eredmények biztatóak, kutatók abban reménykednek, hogy a módszernek a közeljövőben sokkal tartósabb hatásai lehetnek, jelenleg ugyanis csak ideiglenes javulást tudtak azonosítani.
„Nem lennék meglepve, ha 10-15 éven belül, az erre a területre fordított erőforrások és a tudományos munka miatt eljuthatunk arra a pontra, amikor is a hallásvesztés visszafordítása hasonló lesz a Lasik-műtéthez, ahol egy-két óra alatt teljesen helyre lehet állítani a látást” – magyarázta Jeff Karp, a Frequency Therapeutics társalapítója.