Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Több, mint tízezer gyermeket emeltek az ég felé

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Gyereket a magasba! akciót Budapesten kívül 36 településen, többek között Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben, Sopronban tartották meg.

A 2018 óta minden évben megrendezett Gyereket a magasba! akció lényege, hogy egyszerre, egy időben minél több gyereket emeljenek magasba szüleik, bárhol is éljenek az országban vagy a határon túl.

A rendezvénnyel a mozgalom a "gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett áll ki, felmutatva, hogy a gyerek örök érték, és családban élni jó!" – fogalmaztak.