Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Több díjat is bezsebelt a Vaskakas Szabadkán

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Péntek este a díjátadó ceremóniával ért véget a 28. Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál.

Az egyhetes seregszemlére 31 országból csaknem 300 nevezés érkezett, a győri Vaskakas Bábszínház Óz című produkciója egyedüli magyar előadásként került a versenyprogramba, bosnyák, brazil, cseh, izraeli, horvát, német, szerb és szlovák színházak bemutatói mellett.

A győri előadást a szakmai zsűri a magas színvonalú bemutatásáért kiosztott fesztiváldiploma mellett két további díjjal is jutalmazta, így a műé lett a legjobb látványnak járó elismerés , valamint a Dorkát játszó Gergely Rozália kapta az öt egyenrangú színészi díj egyikét.