Három humánfejlesztési projekt indult el összesen több mint 1,25 milliárd forint európai uniós támogatással Miskolcon.
Az Együtt egymásért! projekt 416,48 millió forintból a fogyatékossággal élő és idős miskolci lakosok életminőségének javítását célozza, több civil szervezet bevonásával. Érzékenyítő és szemléletformáló programok, egészségfejlesztő előadások, valamint művészetterápiás, rekreációs és mentálhigiénés foglalkozások segítik az érintettek társadalmi beilleszkedését és az önálló életvitelhez szükséges ismeretek bővítését.
Az Együtt a miskolci fiatalokért! projekt 637,92 millió forint támogatással a fiatalok társadalmi részvételének és közösségi életének erősítését tűzte ki célul. A program kiscsoportos önismereti és életvezetési foglalkozásokat, közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési programokat, kézműves és kulturális eseményeket, valamint tematikus táborokat kínál, különös figyelemmel a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatására.
Az Együtt a helyi közösségekért! projekt 200 millió forintos támogatása a város több városrészében — az Avason, a Vasgyárban és Hejőcsabán — működő mikroközösségek megerősítését szolgálja. Helytörténeti kutatásokkal, közösségi beszélgetésekkel, generációk közötti tudásátadást segítő kezdeményezésekkel és kulturális rendezvényekkel járul hozzá a közösségi identitás és a társadalmi szerepvállalás erősítéséhez.
A fejlesztések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) támogatásával, az Európai Szociális Alap Plusz és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával 2029-ig valósulnak meg.




