Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Te is észrevetted, hogy nőként néha sokkal nehezebb elindítani egy vállalkozást, mint ellenkező nemű társainknak? Erre mostantól van segítség!

10 hónapos program keretein belül folyik a felkészítés 

2022. május 22-ig lehet jelentkezni az AWE Hungary elnevezésű, kifejezetten női vállalkozókat ösztönző programra. A jelentkezők közül 25 résztvevőt választanak ki, akik aztán támogatást kapnak, hogy sikeresen elindíthassák vállalkozásukat. A jelentkezőknek egy 10 hónapos programot kell végigcsinálniuk, ami után a legígéretesebb 3-4 vállalkozók között közel 7 millió forintot osztanak majd ki.

Segítenek elindítani az álmodat

Az AWE Hungary (Academy for Women Entrepreneurs) programba olyan 25-55 év közötti nők jelentkezését várják, akiknek van vállalkozási ötletük, amit meg szeretnének valósítani, vagy nagyon korai szakaszban van még a vállalkozásuk, így a program lendületet tud adni a számukra.

Csak vidékiek jelentkezését várják 

Fontos, hogy Budapestiek nem, csak vidéki vállalkozók jelentkezhetnek a lehetőségre, így a részvétel előírása, hogy a vállalkozás helyben induljon el.

A program utolsó szakasza ősszel lesz, ahol minden jelentkező prezentálja az addig kidolgozott üzleti tervét.