Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Földet csak ajándékba kaptuk, vigyáznunk kell rá! Különösen igaz ez a vízkészlet szempontjából is, ugyanis a Föld teljes vízkészletének 97 százaléka a tengerekben, óceánokban található, azaz túl sós ahhoz, hogy megigyuk, másik két százaléka pedig a jégsapkákban található. A maradék egy százalék az az édesvíz, amin osztoznunk kell, méghozzá nemcsak a körülöttünk élőkkel, de a jövő embereivel is.

A jelenlegi állás szerint például az Egyesült Királyság már 2050-ra vízhiánnyal fog küzdeni, és bár Magyarországon egyelőre nincsen komolyabb aggódnivalónk, azért ez nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson! Hazai szakértők szerint a globális felmelegedés okozta vízhiány ugyan a magyarországi vízkészleteket egyelőre jelentősen nem veszélyezteti, hiszen az összcsapadék mennyisége az elkövetkezendő években nem változik jelentősen, viszont annak szezonális és területi eloszlása módosul, így gyakrabban alakulhat ki a jövőben helyi vízhiány, melynek következtében akár korlátozásokra is lehet számítani. Azokon a területeken pedig, ahol a folyók vize már nem elegendő a túlfogyasztás miatt, az emberek rendszerint átállnak a talajvíz mértéktelen kitermelésére, egyre mélyebbről pumpálva fel a víztartalékokat. Igen ám, de így ennek a tartaléknak is hamar a végére fogunk jutni, és akkor már végképp nem lesz mihez fordulnunk. 

Az a helyzet, hogy sokkal inkább vagyunk érzékenyek a rezsire, a pénztárcánkra, mint a környezetvédelemre! Sokkal jobban felhúzzuk magunkat azon, hogy mennyibe fog kerülni egy teleengedett kádban való fürdés, mint a vízkészletek megóvása! Egyébként mi, magyarok úgy tűnik, hogy a legtöbb vizet (47 százalékot) zuhanyzásra, fürdésre használjuk el, a mosogatás 12, a vécéhasználat 17, a mosás pedig 21 százalékát teszi ki a vízfogyasztásunknak.

Na de hogy spórolhatunk ténylegesen a pénzünkkel és a vízkészlettel is?

1) Csak a teli mosógépet indítsd el, két-három ing vagy egy ruha miatt kár feltölteni vízzel. Tervezd meg előre a mosást. Az elöltöltős mosógéppel pedig további 70%-ot spórolhatsz! Ugyanez igaz a mosogatógépre is, pakold tele rendesen! A kézi mosogatásnál átlagban 90, míg a gépinél csak 10 liter vizet használ nagyobb háztartások esetében. A mosogatógép ráadásul a víz fűtését is hatékonyabban végzi, a zárt rendszerben sokkal jobban megtartja, mintha te a melegítőtartályon keresztül használod a mosogatáshoz a meleg vizet.

2) Ha csak nem a homokozóban játszottak előtte a gyerekek, ne moss fel egy teljes vödör vízzel, elég egy fél vödör is!

3) Inkább zuhanyozz kádban fürdés helyett, a zuhanyzás pedig legyen gyors és hatékony! Minden egyes perc során, amíg filozófiai kérdéseken töröd a fejed a koponyádra zubogó forró víz alatt, 10–17 liternyi vizet pazarolsz el.

4) Kertgondozásnál inkább kora reggel és este locsolj, így a víz egy része nem fog azonnal elpárologni a napsütés hatására. Ha kézzel locsolsz, és nem automatikus öntözőrendszerrel, azzal 33 százaléknyi vizet tudsz megspórolni. Azzal pedig, ha egy nagy hordóban összegyűjtöd az esővizet, évente 5000 litert.

5) Egy átlagos háztartásban évente 5000 alkalommal húzzuk le a vécét, nagyon nem mindegy tehát, hogy mekkora a tartályunk és abból az egész mennyiséget leeresztjük-e. Érdemes tehát víztakarékos modellt választani, amivel akár a felére is csökkentheted a felhasznált vízmennyiséget.

Spóroljunk tehát a vízzel, hogy unokáinknak is maradjon!