Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Falu Programban megújul többek között 13 vasútállomás meglévő utasforgalmi épülete, 11 helyszínen új, korszerű állomásépület épül.

Szany-Rábaszentandrás állomásépületének felújításával indul a vasútállomások fejlesztése a Magyar Falu Program keretében. A Miniszerelnökség 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a MÁV részére a programban szereplő kistelepülések vasútállomásainak fejlesztésére.

A projektben megújul többek között 13 vasútállomás meglévő utasforgalmi épülete és annak környezete, 11 helyszínen új, korszerű állomásépület épül, 229 helyszínen pedig fedett kerékpártároló létesül.

A program fontos eleme az állami infrastruktúra, azaz a közút- és vasúthálózat fejlesztése is az érintett falusi térségekben. A projekt célterülete a falusias, közlekedési főtengelyektől távolabb eső térségeket feltáró regionális vasúthálózat, amely az elmúlt 10-15 év vasútfejlesztési projektjeiből kimaradt.

Fontos törekvés, hogy az e térségekben élők is hasonló minőségű szolgáltatást kapjanak a vasútállomásokon, mint a fővonalakon, vagy a budapesti elővárosban utazók.

A közösségi közlekedés fejlesztése a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjából fontos, és hozzájárul ahhoz is, hogy nőjön a vidék népességmegtartó ereje.

A Magyar Falu Programban a MÁV az ötezer lakosnál kisebb településeken hajt végre beruházásokat és fejlesztéseket. 

A program keretében megújuló, valamint az új felvételi épületekben egységes megjelenésű, temperált várótermeket alakítanak ki dinamikus utastájékoztatással, digitáliseszköz-töltési lehetőséggel, állomási wifi-szolgáltatással, valamint a szolgálat nélküli helyszíneken kamerás felügyelettel.

A legforgalmasabb helyszíneken illetve ott, ahol az önkormányzat is részt vesz a fejlesztésben, egységes kialakítású, korszerű utasmosdó épül, egyes forgalmas állomásokra jegykiadó automatát is telepítenek. Az utasforgalmi épületek környezetében elbontják a nem használt, romos melléképületeket, helyükre rendezett zöldfelület és fedett kerékpártároló kerül.

Az új állomásépületek színvilágának és külső dekorálásának tervezésekor a MÁV figyelembe veszi az önkormányzatok igényeit.

A közlemény sorolja a programban részt vevő településeket:

  • Megújul a meglévő utasforgalmi épület és annak környezete Berkenye, Nagyigmánd-Bábolna, Szany-Rábaszentandrás, Csömödér-Páka, Mernye, Zichyújfalu, Mád, Vaja-Rohod, Biharnagybajom, Nagykereki, Pocsaj-Esztár, Okány és Medgyesegyháza vasútállomásokon.
  • Új, korszerű állomásépület épül Bashalom, Kisvarsány, Tiszaalpár, Szalatnak, Pécsudvard, Püspökhatvan, Nyírbogát, Szerep, Sárrétudvari, Tiszajenő alsó és Győrasszonyfa vasútállomásokon.
  • Kisvarsányban új vasúti megállóhely létesül, Jósvafő-Aggtelek megállóhelyen pedig közös busz-vonat peron épül. További 229 vasútállomásra telepít a MÁV fedett kerékpártárolókat, utasbeállókat és utcabútorokat, és megújul a statikus utastájékoztatás is.