Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Augusztus végén megkapta a használatbavételi engedélyt a tatabányai Tulipános Ház, az egykori Bányatiszti Kaszinó műemlékké nyilvánított épülete.

A Tulipános Ház Tatabánya egyik legrégebbi épülete, 1924-ben a Magyar Állami Kőszénbánya Rt. építtette, szecesszióba visszanyúló magyaros stílusban, az ablakok körül tulipános motívumokkal díszítve. A ház felújítása a Modern városok program keretében 1,4 milliárd forint támogatással valósult meg.

Az épület december elején lesz teljeskörűen látogatható, de az érdeklődők egy szimbolikus időpontban, a Bányásznap hétvégéjén (szeptember 4-5-én) már előzetesen megtekinthették. 

Az egykori kaszinóban közösségi teret, bányászatot bemutató múzeumot és egy országosan is egyedülálló bányászati témájú interaktív játszóházat alakítottak ki.

A Toroczkai Wigand Ede tervei alapján készült, háromezer négyzetméretes palotát a világháború végéig bányatiszti kaszinóként, azt követően pártbizottsági székházként, majd vállalati telephelyként használták.

Az ingatlant az 1990-es években egy bank szerezte meg, majd többször is gazdát cserélt. A tulajdonváltások közben rövid időre őrizetlenül maradt műemlékből minden, színesfémként vagy más módon hasznosítható érték eltűnt. A huszonkét évig fűtetlenül, bezárva álló épületet az önkormányzat 2014-ben vásárolta meg saját forrásaiból. 

A projekt a tervezési folyamattal indult 2018 júniusában. Az eredetileg 3 hónaposra kalkulált tervezés több mint egy évig tartott, a teljes felújítás végül 23 hónapot vett igénybe.

A bontási munkákat követően az alábbi feladatokat végezték el:

  • zsaluzás és állványozás
  • helyszíni vasbeton munkák
  • falazás és egyéb kőművesmunkák
  • szerkezetépítési feladatok
  • ács, tetőfedési és bádogozási munkák
  • nyílászárók cseréje
  • szigetelési feladatok
  • gépészeti és elektromos munkák
  • belsőépítészeti és fit-out feladatok

A projektvezető hozzátette, hogy a munka során több előre nem látható körülménnyel kellett szembenézniük.

„Az épületben gombásodást találtunk, illetve a menet közben felmerülő restaurálási munkafolyamatok is sok időt vettek igénybe, emellett a koronavírus járvány további nehézségek elé állította a csapatunkat.”

A műszaki átadás-átvételi folyamat 2020 júliusában zárult, az épület végül idén augusztusban kapta meg a használatbavételi engedélyt.