Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Zámbó Virág 200 méteres női pillangóúszásban bronzérmes

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bronzérmet nyert Zámbó Virág a Besztercebányán rendezett Európai Ifjúsági Olimpia második versenynapján.

A Győri Úszó SE fiatal úszója a harmadik legjobb idővel jutott be a kedd esti döntőbe, itt pedig sikerült megvédenie a pozícióját, remek teljesítménnyel bronzérmet nyert.

Virággal egyetemben a tegnapi napon megkezdte szereplését Herman Szabó Péter is, 200 méteres fiú mellúszásban a 13. helyet szerezte meg.

Petrov Árpád vezetőedző így értékelt:

"Mindkét úszónknak ez az első komolyabb nemzetközi megmérettetése, elsősorban a tapasztalatszerzésen volt a hangsúly, nagyon büszkék vagyunk Virágra, hogy mindjárt bronzérmet tudott nyerni. Az EYOF úszóversenyein 2006-2007-ben született fiúk és 2007-2008-ban született lányok mérhetik össze tudásukat, mindkét győri ígéret a fiatalabb korosztály tagja, így ha továbbra is ilyen szépen dolgoznak és fejlődnek, jövőre is EYOF-on ugorhatnak vízbe, hiszen a COVID miatti időpont átrendeződéseknek köszönhetően Maribor újra Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendez. Kíváncsian várom mire mennek a 100 méteres mezőnyben úszóink."