Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Zene és hagyományőrzés felsőfokon

A Magyar Művészeti Akadémia Győri Munkacsoportjának kiemelt, támogatott partnere a Széchenyi István Egyetem. Az együttműködés keretében közös programsorozatuk május 30-án, pénteken 18 órakor az Egyetemi Hangversenyteremben indul.

Az egész éven átívelő Lábnyomok című projektben három hangverseny és egy film kap helyet – közös vonásuk a kortárs zene és a város bemutatása az eredeti, győri helyszíneken, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának oktatóinak, volt és jelenlegi hallgatóinak közreműködésével.

Az első, Lábnyomok című koncerten válogatást hallhatunk a magyar gitárirodalom eredeti szóló- és kamaraműveiből. A bemutatkozó hangversenyen többek közt Varga Bálint, Kovács Tihamér és Stummer Márton művei is felcsendülnek a tanszak mestereinek, Roth Ede és Horváth László mentorálásával. „Művészeti Karunk tananyagának jelentős részét a kortárs zene teszi ki, előnyben részesítjük a hazai komponistákat” – mondta el Deákné dr. habil Kecskés Mónika egyetemi docens, az MMA győri munkacsoportjának tagja. 

„Célunk, hogy az évek során arra a szintre emeljük hallgatóinkat, hogy diák és oktató együtt tudjon muzsikálni. Erre kiváló alkalom a május 30-i nyitókoncert!”

A győri egyetemisták és oktatóik ezzel a bemutatkozással is szeretnének egyfajta nyomot hagyni a város jelenében – a Lábnyomok című kortárs projekt 2025. november 21-én folytatódik, a harmadik hangversenyt és a győri riportfilm bemutatóját az idei év utolsó negyedévében tartják majd.

A Cifra Műhely a kalotaszegi hagyományokat eleveníti fel

Az Összetartozás ünnepséget harmadik alkalommal rendezik meg Sokorópátkán május 31-én, szombaton. A rendezvényre ismét örömmel látogat ki a győri Cifra Műhely, nívós bemutatkozásukat a Magyar Művészeti Akadémia Győri Munkacsoportja támogatja. Az egyesület a kalotaszegi cifra szoba bemutatásával, táncházzal és kézműves műhelyfoglalkozások várja a kicsiket és nagyokat. „A Kárpát-medence tájegységeire jellemző volt a tisztaszoba. Kalotaszegen azért mondják cifrának, mert a szobabútorzatot színesre festették. Ezt a helyiséget csak alkalomszerűen használták, itt tartották az ünnepségeket, illetve gyászszertartásokat. Erre a hagyományra építjük műhelyfoglalkozásainkat, hogy megismertessük, bemutassuk a Kárpát-medencei kulturális értékeket” – mutat rá Deésy Gábor, az egyesület vezetője.

A Cifra Műhely küldetése, hogy a hagyományokat átültesse a mai rohanó világunkba – elsősorban a fiatalok érdeklődését szeretnék felkelteni. A május 31-i ifjúsági múltidéző és kézműves foglalkozásokon az érdeklődők a tánctanulás mellett maguk is kézbe vehetik a tradicionális hangszereket és meg is szólaltathatják azokat.

A gitármuzsika reneszánsza

A Magyar Művészeti Akadémia Győri Munkacsoportja sok szeretettel várja az érdeklődőket saját szervezésű ingyenes művészeti eseményére. A Győrből induló DuoCorde 2025. június 5-én, csütörtökön 18 órakor mutatkozik be az Apátúr-ház barokk termében. A gitárduót még 2017-ben Roth Ede két növendéke alapította a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Karán. Szűcs Renáta és Szeghy Eszter repertoárját a műfaji sokszínűség jellemzi, a barokktól a magyar kortársig, spanyol és latin-amerikai zenéket adnak elő, eredetileg két gitárra írt műveket, illetve saját átiratokat. A koncertet megelőzően köszöntőt mond Kiss János, az MMA alelnöke.

(fotó: DuoCorde hivatalos oldal)

 

Pünkösdi improvizációk

Az ünnepi hosszú hétvégére kiváló programot kínál az Őrhegy udvarház az MMA támogatásával. Pünkösdi improvizációk 3. címmel rendezik meg Ravazdon az összművészeti fesztivált 2025. június 4-9-ig. Hogy mi vár az érdeklődőkre? Zene minden mennyiségben – a fellépő művészek névsora impozáns: Jordan & Poindexter, Montanaro, Móser Ádám és Ajtai Péter, valamint Grencsó István, Geröly Tamás, Porteleki Áron és még sokan mások…Emellett főszerepet kap a képzőművészet, a táncház és további bőséges gyermekprogramok óriásbábokkal és improvizációval fűszerezve. Az Őrhegyi együttlét – Pünkösdi Improvizációk 3. eseménysorozat záróakkordja Kézdy Luca hegedű- és képzőművész Unseen  Landscapes című kiállításának finisszázsa lesz. Az alkotó az MMA által támogatott izgalmas tárlatát hosszabb koncerttel zárja  az Őrhegy Udvarházban 2025. június 8-án.

(Forrás: MMA Regionális Munkacsoport)