Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

s akkor az élet szereti! – fogalmazott Keleti Ágnes egy interjúban, mely része a róla készült filmnek.

A milánói FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon a zsűri Mention d'Honneur 2023 különdíját érdemelte ki a jelenlegi legidősebb élő olimpiai bajnokról, a 102 éves Keleti Ágnesről készült dokumentumfilm.

Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes 

Az alkotás gyártója, a Makabor Studio Kft közleménye szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert fesztiválra 130 ország 1233 benevezett alkotásából 136 versenyzett a Guirlande d’Honneur 2023 és a Mention d’Honneur 2023 díjakért. A legjobbak közé bekerült három magyar alkotás is.

A Hosszú Katinka életét bemutató Katinka, az 1938-as világbajnokságon ezüstérmet szerző magyar futballválogatottról szóló Ezüstcsapat című dokumentumfilm, valamint az Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes.

A gálán a film rendező-vágója, Oláh Kata és Csukás Sándor operatőr vette át az elismerést.

(fotó: Makabor Studio Kft.)