Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

A Föld napja Környén

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két konténernyi, közel száz zsák szemetet gyűjtöttek össze Környe bevezető útjai mentén az
eltelt időszakban az önkormányzat közmunkásai, a lakók saját portájuk, a horgászok a tó, a
kis vackorosok pedig az óvoda körül szorgoskodtak, így hétfő délután méltón köszönhette a
falu a Föld Napját. A Művelődési Házban hagyományosan a gyerekeké volt a főszerep, a nagycsoportos
óvodások, s az általános iskola 1.b osztálya mutatta be ünnepi műsorát. A megjelenteket
Pákozdi Ferenc alpolgármester, a Környe-zetünk Jövőjéért Alapítvány elnöke köszöntötte,
kiemelve, hogy Környén már 22 éve hívják fel a figyelmet ezen a napon is a környezet
védelmére. Tennivaló akad bőven, ezt jelzik azok az akciók is, melyeket ilyentájt szerveznek.
A jövő generációk iránti felelősség napjainkban a világ sok országában kerül előtérbe, ami azt
mutatja, hogy a környezetünk állapotáért, a Föld jövőjéért felelősséget érzők kritikus tömege
előbb-utóbb elég lesz a sürgető változások keresztül viteléhez – fogalmazott az elnök.
Az óvodások nem csak tavaszi dalokkal, versekkel, tánccal készültek, hanem rajzokkal is,
melyekkel a természet, az állatok sokszínűségét, szeretetét fogalmazták meg, műsoruk végén
pedig Jókai Mórt idézve azt kérték: Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád. Árnyékában
megpihenhetsz, gondot ő visel reád. Jó tavasszal nyit virágot, messze érzed illatát. Kis
madárka száll reája, ingyen hallgathatod szavát. Ültess fát!
Gondek Katalin első osztályos diákjai már hetek óta egy nyúlcsaládról szóló folytatásos
regény segítségével mélyednek el az olvasásban, így erre az alkalomra maguk váltak a
mese főszereplőivé, mégpedig olyannyira, hogy a jelenetek szövegeit is ők fogalmazták
meg. A kellékek természetesen újrahasznosított papírból készültek, így vált a pizzás doboz
például fűvé, amiből a kis nyuszik mindaddig vidáman csipegettek, míg ki nem derült,
hogy szennyezett. Rágó ragadt a bundájukba, üvegszilánk sértette fel a mancsukat, s végül
kórusban harsogták: mindannyiunk életét tönkreteszi a környezetszennyezés!
A gyerekek műsora után Pákozdi Ferenc az alapítvány 25-25 ezer forintos támogatását
nyújtotta át az óvoda és az iskola vezetőjének. Az is bejelentette, hogy a tó és környezete
élővilágát bemutató tájékoztató táblák elkészíttetéséhez 400 ezer forinttal járulnak hozzá,
s hogy a jövő héten szombaton az Öreghegyi szőlők alatt kialakítandó pihenőparkban
faültetésre várnak mindenkit. Az elnök Horn Józsefnének és Dr. Perneczky Ivánnak is
köszönetét fejezte ki, amiért évtizedek óta folyamatosan, önzetlenül segítik az alapítvány
munkáját.