Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A győri köztemetők ünnepi nyitvatartása

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A felkészülés jegyében telnek a napok a megyeszékhely köztemetőit üzemeltető GYŐR-SZOL Zrt-nél. A köztemetőkben gyűjtik, majd elszállítják a lehullott falevelet, az aszfaltozott utakat seprik, a kavicsos utakat gereblyézik. A biztonságos üzemeltetés érdekében szakemberek ellenőrzik a kutak állapotát, a szükséges javításokat elvégzik. A Győri köztemetőkben fagymentes idő esetén a vízvételi lehetőség várhatóan biztosított lesz.

 

Behajtás a Nádorvárosi Köztemetőbe:

 

A behajtási engedéllyel rendelkezők 2010. október 29-én pénteken, október 30-án szombaton, október 31-én vasárnap és november 1-jén hétfőn 7-11 óra között hajthatnak be autóval a Nádorvárosi Köztemetőbe.

Ügyintézési lehetőségek:

 

A távolról érkezőknek fontos, hogy a Nádorvárosi Köztemetőben és a Szabadhegyi Köztemetőben 2010. október 30-án, október 31-én és november 1-jén, a kisebb temetőkben – Révfalui, Újvárosi, Sugár úti, Templom úti Malomsori és Koroncói úti – október 31-én és november 1-jén 10-16 óra között gondnoki ügyelet lesz, ekkor többek között a helyszínen sírhelyügyeket is lehet majd intézni.

 

Fontos a biztonság!

 

Fontos, hogy a köztemetőkbe látogatók még rövid időre sem hagyjanak értéket – lakás és autókulcsot, táskát – a sírokon, a kutak környezetében és a járművekben.

 

Ünnepi hulladékszállítás

 

A GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Lakókat, hogy a Zrt. működési területén november 1-jén /hétfői ünnepnapon/ a lakossági hulladékgyűjtés változatlanul működik.

 

November 1-jén a hulladékszállításban érintett szolgáltatási helyeken a megszokottak szerint reggel 6 órára kérik az ingatlan elé ürítésre kitenni a kukákat, mert érkezni fog a hulladékgyűjtő autó.