Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A győri pályaudvaron is lehetne kormányablak

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A rendezvényen kifejtették ugyanakkor, hogy a pályaudvari kormányablakok létrehozásához először meg kell oldani az utasellátók „félresikerült privatizációját”, amely minden fejlesztés akadálya, ugyanis a vasútállomásokra tervezett beruházások a Resti Zrt. nélkül nem tudnak haladni. Mára azonban „reális közelségbe” jutottak azok a tárgyalások, amelyek eredményeképpen a MÁV meghatározó tulajdonossá válhat a Restiben, és fejleszthet – mondta Gál András Levente, megjegyezve, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is megvizsgálta a privatizációs szerződést, amely több aggályt is felvet.

 

A MÁV-vezető a húsz pályaudvar közül, ahol kormányablak létesülhet, példaként említette a három nagy budapesti pályaudvart, a székesfehérvári, a győri, a veszprémi, a nagykanizsai, a nyíregyházi, a miskolci és a debreceni állomást. Megjegyezte, később további pályaudvarok is bekerülhetnek a projektbe.
(MTI)