Az új önkormányzati törvény szerint, minden helység kötelező feladata a könyvtári szolgáltatások ellátása. 2012. év végéig a kistelepüléseken a kistérségi társulás feladata a szolgáltatások ellátása, ezek az úgynevezett „mozgókönyvtárak”. A községek könyvtárait az állam látta el anyagi forrással, amiből biztosítaniuk kellett a könyvtári helyiséget, egy könyvtárost, és egy működő informatikai rendszert. Térségünkben a Huszár Gál Városi Könyvtáron keresztül történtek a szakmai munkák, például a katalogizálás, a selejtezés.
Ez a kistérségi feladatellátás 2013. január 1-jétől megszűnik, helyettük a megyei könyvtárakon keresztül rendelhetik meg a szolgáltatásokat a kistelepülések. A költségvetési tervezet szerint, 2013-ban összesen 1,7 milliárd forintos támogatást kapnának az önálló könyvtárral nem rendelkező települések, amit a tervek szerint a községek lélekszámtól függően osztanának szét.