Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A rendőrség is eljárhat hivatalból

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahogy azt korábban ígértük weboldalunkon, utánajárunk annak, hogy mit mondd a törvény olyan esetekben, ha valakit akár az interneten, akár más forrásból bűncselekménnyel vádolnak meg. Mit tehet az, akinek a tudomására jutott ilyen bűncselekmény? Mikor kell a hatóságoknak hivatalból eljárni? Egy győri jogászt már megkerestünk, kérdéseinket pedig feltettük a rendőrségnek is, válaszaikat alább változtatás nélkül közöljük.

 

– Ha egy állampolgárnak bűncselekmény jut tudomására, hogy tehet feljelentést a rendőrség felé?

 Az állampolgárok személyesen és írásban (levélben és elektronikus úton is) – akár jogi képviselőjükön keresztül – tehetnek feljelentést a rendőrségre.

 – A rendőrség indíthat-e hivatalból eljárást? Ha igen, milyen esetekben?

 A rendőrség a rendelkezésére álló információk, adatok alapján minden olyan alkalommal hivatalból indít eljárást bűncselekmény gyanúja esetén, amikor a bűncselekmény a hatályos büntetőeljárási szabályok szerint hivatalból üldözendő.

– Ha valakit meggyanúsítanak ilyen formában, neki milyen lehetőségei vannak, tehet-e feljelentést?

 A feljelentett személynek lehetősége van az őt ért vádakkal szemben a büntetőeljárás során védekezni, illetve a feljelentő ellen a hamis vádak miatt eljárást kezdeményezni.

– Mi az eljárás menete ilyen esetekben?

A hamis vád miatt az érintett a nyomozás befejezése után tehet feljelentést, a büntető eljárás keretében erre a nyomozó hatóságnak van lehetősége.