Kezdőlap KÉK HÍREK

A rendőrségen végződött egy vita szenteste

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint 2020. december 24-én 11 óra körül Gyalókán két férfi – előzetes szóváltást követően – bántalmazott egy helybéli lakost.

A sértett a helyszínre érkező járőröknek elmondta, hogy a háza előtt szerelte autóját, amikor egy furgon nagy sebességgel elhajtott mellette. Ő a jármű után intett, amire az autó fékezett, majd abból két férfi szállt ki ásóval és fejszével a kezében. Vitatkozni, kiabálni kezdtek egymással és ő is felkapott egy vascsövet. A veszekedés során a furgonnal érkezők egyike felé ütött a kezében tartott ásóval, majd az autóba visszaülve elhajtottak.

A rendőrök a lefolytatott adatgyűjtés, tanúkutatás eredményeként megállapították, hogy két szakonyi lakos közlekedett a járművel, akiket az egyenruhások lakóhelyükön megtaláltak, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a két férfit garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.