Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

A tatabányai autóüveggyártás is leáll legalább két hétre!

Projet : Philippe SAMYN and PARTNERS
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gyártás ütemezett, ideiglenes leállításáról, illetve a nyárra tervezett karbantartási munkálatok előrehozataláról döntött a tatabányai AGC Glass Hungary Kft.

A több mint 800 munkavállalót foglalkoztató, autóüvegeket gyártó vállalat döntése okaként két indokot fogalmazott meg a cég vezetése – olvasható a közleményben. A legfontosabbnak a munkatársak egészségének védelmét tartják. A jelenlegi járványügyi veszélyhelyzetben igyekeznek minimalizálni a munkatársak fertőzéssel szembeni kitettségét, amelyben az üzemi, irodai környezet, az együtt dolgozó közösség nyilvánvaló kockázatot jelent.

A leállás másik indoka az autóipar globális lassulása, a termelés visszafogása, valamint több autógyár leállása. A tatabányai gyár Európában 140 ügyféllel áll kapcsolatban, és a partnerek igényeinek változása határozza meg a termelés volumenét. A következő hetekben az előrejelzések a megrendelések drasztikus csökkenését mutatják, ezért is döntöttek az ideiglenes leállás mellett. Az újraindulás előzetes megtervezésén már dolgoznak a gyár szakemberei, és amint lehetséges, visszaállítják a termelést. A kialakult helyzetről folyamatosan egyeztetnek a munkavállalókkal, hiszen a vezetés célja egyértelműen a munkahelyek megőrzése.

– Gyárunk a pénteki naptól tervezett módon leállítja termelését – mondta érdeklődésünkre Gíber Mihály HR-igazgató. – A leállást egyelőre húsvétig tervezzük, ez idő alatt előrehozott karbantartásokat végzünk. Dolgozóink fele egy ideig állásidőn lesz, míg az időszak másik felében szabadságon, így gyakorlatilag a pénzüknél maradnak. Az újrakezdés dátuma változhat a járványhelyzet és a vevőktől kapott információk függvényében.

Forrás: AGC Glass Hungary