Március 22-e minden évben a Víz Nemzetközi Világnapja. Ebből az alkalomból rendezte meg az Aqua Szolgáltató Kft., a már hagyományosnak számító ünnepségét. A program célja, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. A víz az életünk nélkülözhetetlen alapja. – Mondta el Leitner László az Aqua Szolgáltaó Kft. ügyvezetője.
A helyszín ezúttal a Futura Élményközpont volt. Azért is volt kézenfekvő a választás, mert az intézmény egyik szintje csak a vízről szól. A vizes játékokat a kicsik élvezték legjobban. Építhettek például gátat, egy terepasztalon a víz építő vagy épp romboló munkáját figyelhették meg. De megtudhatták azt is, hogy: hogy jut fel a víz a 10. emeletre. A nagyobbak egy vetélkedőben vehettek részt. Egy kérdéssort kaptak, melyre meg kellett keresniük a válaszokat. A kérdések fő célja az ismeretterjesztés volt. A versenyben részt vevő diákok játszva tanulhattak. A víz szintjén például a szigetköz élővilágával ismerkedhettek meg.
Az érdeklődők a Futura többi játékát is kipróbálhatták. A bátrabbak pedig az élményközpont néhány lakójával is találkozhattak. A rendezvényre rengetegen voltak kíváncsiak. Árvay István alpolgármester elmondta, a teltházból is látszik, hogy fontos az embereknek a környezetvédelem.