Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kert díszeként dédelgetett cuki, piros tojás valójában gyilkos bomba volt.
 Jóllehet, Sian és Jeffrey Edwards előtte is tisztában voltak azzal, hogy kertjük pirosra festett, tojás alakú dísze valójában egy régi bomba, addig úgy tudták, hogy nem éles – írja a Guardian. A ház asszonya olyannyira nem tartott tőle, hogy kisásójáról is mindig a bombán verte le a kertészkedés során rátapadt földet.

Az évszázados idillnek egy rendőrtiszt tett pontot a végére, amikor tájékoztatta őket, hogy a bomba bizony élesebb nem is lehetne, ezért azonnal értesítette a tűzszerészeket is a veszélyforrásról. Azok pedig már másnap kivonultak, miután mérlegelték a robbanószerkezet veszélyességét.

„Semmit nem aludtunk az éjjel. Hat órán keresztül próbáltunk elaludni” – mondta a 77 éves Jeffrey Edwards.

A bomba egészen érdekes pszichózist alakíthatott ki az öregúrban, ugyanis ezt mondta a tűzszerészeknek: „Itt maradunk a házban. Ha robban a bomba, mi is megyünk vele együtt” – mesélte a lapnak.

A bombát végül egy kőbányában robbantották fel, öt tonna homok alá temetve. Jeffrey szerint úgy érezte, mintha közeli barátját veszítette volna el.

„Régi barátom volt. Nagyon sajnálom, hogy szegény öreg darabokra szakadt” – bánkódott. A több mint 100 éves bomba történetét a ház korábbi lakóitól, a Morris családtól hallotta.

Száz évig gyönyörködtek benne, kiderült, hogy végig hajszálon múlt az életük

A Királyi Haditengerészet hadihajói annakidején a St Brides-öbölben, Broad Haven tengerpartjára célozva lőgyakorlatoztak. Az öreg Morris pedig rendszeresen limonádét árult a strandon. Egyszer felfedezte a méretéhez képest igen nehéz piros bombát, amiről azt hitte, hogy nem éles – ezért hazaszekerezte, majd beállította a kertbe.

Az utánuk odaköltöző Edwards-ék sem birizgálták a kerti dísszé átlényegült 30 kilós haditengerészeti lövedéket, aminek talán az életüket is köszönhetik.