Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Méghozzá a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az idei esemény időpontját szeptember 28. és október 1. közé tűzték  a szervezők. Helyszíne pedig a Millenáris Park. 

"Az idei, immár 94. Ünnepi Könyvhét június 8-tól 11-ig lesz a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén"

– idézi a sajtó Gál Katalint, a két eseményt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökét. 

Változott az rendezvény időpontja

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált korábban tavasszal rendezték, az esemény azonban a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben is elmaradt. 2022-ben pedig ősszel tartották meg.