Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A feladatokkal a munkatársak is átkerültek a kormányhivatalhoz

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Október 1-től a korábban katasztrófavédelmi hatósági feladatok körébe tartozó hatáskörökkel bővültek a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok feladatai. Az átkerülő kollégák számára tartottak állományértekezlet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Dísztermében.

2024. október 1-től a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokhoz kerültek át az addig a katasztrófavédelmi területi szervekhez tartozó vízügyi, vízvédelmi, tűzvédelmi, valamint iparbiztonsági hatósági feladatok. A nem hatósági jellegű feladatok, így például a katasztrófák elhárítása, a polgári védelmi feladatok ellátása, valamint a veszélyhelyzetek során végzett mentési feladatok teljesítése viszont maradt. A hatáskörök átkerülésével a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalnál egy új főosztály, a Tűzvédelmi, Iparbiztonsági és Vízügyi Hatósági Főosztály állt fel. 

Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, igazgató kiemelte, hogy a feladat nem változik, csupán a működési keretek, a cél továbbra is az érintett területeken a magas színvonalú hatósági munka, a jó kollegiális kapcsolatokat pedig a célok elérése érdekében továbbra is őrizni kell.