Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A fiatal horgász megvédte bajnoki címét

Hétvégén véget ért az idei Sensas Megyei Szuper Kupa, melynek negyedik, egyben utolsó fordulóját a Mosonszolnoki HE taván rendezték. A négy forduló alatt a fiatal Bakos Hunor teljesített a legjobban.

A szombati rendezvényen tizenhatan mérették meg magukat. A 16 versenyző két szektorban küzdött: most a B szektor volt a halasabb, ahol 20 kilogramm feletti fogás kellett a szektorgyőzelemhez. Itt Smuk Péter 22,325 kilogrammal nyert, a 2. helyezett Bedő Pál 17,45 kilogrammot, a 3. Zeng Tamás 15,475 kilogrammot fogott. Az A szektorban egyetlen ponty elég volt Haszonits Attila győzelméhez, igaz, az 10,6 kilogrammos volt. Őt Bedics István követte 8,075 kilogrammal, a harmadik pedig Babos Jenő lett 7 kilogrammal.

Az összetett versenyben mindösszesen 7 horgász eredményeit lehetett értékelni, mert bár sokakat megmozgatott a kupasorozat, legalább egy fordulón 34 horgász vett részt, de mind a négy fordulóban 7 horgász vett részt.

Az élen a tavalyi évhez hasonlóan a még ifista, Bakos Hunor végzett. A második helyezett Bedő Pál, a harmadik pedig a szintén ifi korú Bedics István lett.