Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A kormányhivatalhoz és az Alkotmánybírósághoz fordul Pintér Bence a jogköreit csorbító szmsz miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Törvényességi felügyeleti indítványt és panaszt nyújt be a kormányhivatalhoz és
az Alkotmánybírósághoz fordul Győr új polgármestere.

Mindezt kedden jelentette be Pintér Bence, három nappal az alakuló ülés előtt. Célja az, hogy „az illetékes szervek kimondják a törvény- és alaptörvény-ellenességét a szervezeti és működési szabályzatnak (szmsz), amellyel a Fidesz képviselői jogszerűtlenül szűkítették a polgármesteri jogköröket az átadás-átvétel előtti utolsó közgyűlésen”.

A Fidesz frakcióvezetője fogja mostantól eldönteni, milyen napirendi pontokról dönthet a közgyűlés, és azt is, hogy milyen képviselői előterjesztések kerülhetnek a testület elé. Vagyis, hogy miről tárgyalhat a testület. Pintér Bence a keddi sajtótájékoztatón hosszasan sorolta, melyek azok, amelyek az önkormányzati törvénynek a polgármesteri feladatokra vonatkozó paragrafusaival szembe mennek.

De kivették Győrben a városvezető hatásköréből az összes vagyonelemet is, mostantól a városi cégekről a bizottságok határoznak. Pintér a sajtótájékoztatón ez utóbbi döntés gyakorlati következményeivel is szembesítette az érintetteket. A bizottságok tagjainak mostantól akár heti több ülésen is részt kell venniük, hogy az azonnal döntést igénylő (napi) ügyekben határozzanak. Eddig havonta egyszer, a közgyűlések előtt üléseztek a bizottságok, és mivel az ülésekhez az anyagokat a hivatal munkatársainak kell előkészíteniük, így az ő munkájuk is a sokszorosára nő. „Nehéz tehát azt az állítást elfogadni, hogy az szmsz-módosítás nem jelent sem anyagi, sem adminisztrációs pluszterhet” – szögezte le Pintér Bence

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az alakuló ülésig is tárgyal a polgármester a Fidesz-KDNP frakció vezetőjével, mert szeretné, hogy olyan szmsz-szel induljanak, amely visszaad valamennyit a jogköreiből. „Korábban túlhatalma volt a városvezetőnek, most gyakorlatilag semmije sincs. A megoldást középen kellene megtalálni” – foglalta össze a helyzetét Pintér.

Néhány napja sajtótájékoztatón bemutatkozott a régi-új frakcióvezető, a Győrplusz tudósításából kiderül, hogy ott Fekete Dávid úgy fogalmazott, „az az üzenetünk, hogy tiszteletben tartjuk a választás eredményét, ezt a formációt, hogy egy közel kétharmados többségben lévő Fidesz-KDNP frakció vesz részt a döntéshozatalban egy baloldali polgármesterrel együtt, de ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania”.