Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A kullancsok is várták a nyarat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A védőoltás jelentheti a legjobb megoldást a kullancsok által terjesztett fertőzések megelőzésében. Még most sem késő elkezdeni a kúrát, amely több tízezer forintba kerülhet, mert a TB nem támogatja a beavatkozást. Dr. Schmidt Péter győri házi gyermekorvos az Oxygen Mediának elmondta, Nyugat-Magyarország a veszélyeztetettebb térségek közé tartozik. A megfelelő öltözet megválasztásával, illetve az egész test átvizsgálásával azonban megelőzhetjük, hogy egy kirándulásnak súlyos vagy akár maradandó következményei legyenek: a tünetek ugyanis nem mindig ismerhetők fel könnyen.