A megbocsátás ereje…

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az amerikai countryénekes, Sarah Evans (1971) márciusban jelentette be, hogy kibékült férjével, Jay Barkerrel.

Az énekes 13 év házasság után, 2021-ben adta be a válókeresetet, miután férje a kocsifelhajtón szándékosan belehajtott Evans autójába, melyben az egyik gyermekével ült. Barkert később súlyos testi sértés vádjával le is tartóztatták. A profi futballt játszó férfi korábban a New England Patriots és a Carolina Panthers csapatában is szerepelt, de soha nem játszott az alapszakaszban.

Jay agresszív viselkedéséhez valószínű, hogy az alkohol is hozzájárult. A nő még korábban saját magának is azzal magyarázta a férfi túlzott féltékenységét, hogy az csak a szeretetből ered. " Azt gondoltam, hogy meg tudom változtatni, tudom irányítani a viselkedését! " – hitte az énekesnő, de az esetet követően feladta, hogy megmentse mérgező kapcsolatukat. 

Kommunikálni végül a férfi egyik kedves üzenete után kezdtek el ismét. Sarah elmondása alapján a kibéküléshez nagyban hozzájárult, hogy később házassági tanácsadásra, párterápiára jártak. 

" Annyi közös van bennünk! Mindenben ugyanazt érezzük, ugyanúgy gondolkodunk a gyerekek nevelésével, a családi struktúrával, a politikával és a vallással kapcsolatban is. Egyszerűen szeretjük egymást és a legjobb barátok vagyunk." – nyilatkozta az énekes. Barkernek dolgoznia kellett azon, hogy Sarah és gyermekei bizalmát visszaszerezze, ami a jelek szerint sikerült neki, hisz a válást végül felmondták. 

" 180 fokos fordulatot vett, bár soha nem lesz tökéletes sem ő, sem én, de szerelmesek vagyunk. Mindent meg fogunk tenni, hogy együtt maradjunk. Most úgy bánik velem, mint egy királynővel, ugyanakkor lefektettem a határokat és az alpszabályokat is."  – közölte Sarah. 

 

A pár mindkét tagja korábban élt már házasságban, Evans három, Barker pedig négy gyermekkel érkezett a kapcsolatba.