Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mutatjuk a vízpróbát. Mondhatni egyszerű és egyértelmű. De előtte szóljunk picit a tojás világnapjáról. 

A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére a tojás világnapját, amelynek kapcsán több mint 30 tagországban rendezvények sorozata hívja fel a figyelmet a tojás nélkülözhetetlenségére.

Szereted?

Magyarországon az egy főre jutó tojásfogyasztás 2019-ben 243 darab volt, mely 2013 óta folyamatosan nő, akkor még csak 214 darab tojást ettünk átlagosan egy évben. Várhatóan az éves hazai tojásfogyasztás, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is 2,3 milliárd darab körül lesz. Azt azonban látni kell, hogy a tojás árak emelkedésével stganálhat, de akár csökkenhet is a fogyasztás.

Meddig tudod felhasználni?

Nagyanyáink is használták már a víz próbát.

  • Ha a tojás lesüllyed az edény aljára, és az oldalára fekszik, akkor még friss és biztonságosan felhasználható.
  • Ha a tojás épp csak hozzáér az edény aljához, akkor már nem teljesen friss, de alaposan megfőzve vagy átsütve most még felhasználhatod. Viszont tovább már ne tárold!
  • Ha a tojás lebeg a vízben és egyáltalán nem süllyed le, akkor a tojás már régi. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy rossz, de érdemes tovább tesztelni.

E mellett persze klasszikus szabály, hogy tojást egyesével törjük fel, mindig egy külön kis edényben. Mert ha valami bibi van, ne kelljen kidobni a teljes mennyiséget, csak a rossz tojást. Ha a feltört tojásnak rossz a szaga, akkor megzápult – mindenképp dobd ki!

Ha a fehérje zavaros, zöldes vagy rózsás színű, esetleg fekete vagy zöld pontokat látsz benne, a tojást megfertőzte valamilyen baktérium vagy penészgomba – ki kell dobni!

Ha a fehérje áttetsző, folyós, nagy része szétterül a tálon és a sárgája is lapos, akkor a tojás már nem teljesen friss – de még felhasználhatod, ha nincs rossz szaga vagy fura színe. Viszont alaposan süsd vagy főzd meg.

Ha a tojás sárgája és fehérje is rugalmas, a fehérjének csak kis része folyik el, nagyobb része zselészerűen a szépen domborodó sárgája körül marad a tálon, akkor friss és biztonságosan felhasználható.