Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A NAP FOTÓJA: Erre rövidebb

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A csőtörtést kijavították, az úthiba maradt. Egy vicces felirat talán felhívja a figyelmet a problémára. 

Egy olvasónktól kaptuk ezt a fotót, mely Öttevényen készült. Csőtörés volt lassan két hónapja ezen a részen, a szolgáltató kijött és kijavította a hibát. Az út helyreállítása azonban azóta várat magára, csupán egy táblát tettek elé. 

Egy vicces kedvű illető a napokban egy papírlapot ragasztott rá, melyen az olvasható, lefelé mindössze 12 ezer kilométer Sydney. 

Ha már humor: 12 ezer kilométer esetében valóban közelebb lenne, mert légvonalban az ausztrál város majdnem 16 ezer kilométerre fekszik Öttevénytől (repülővel 20 óra az odaút).